2007. november 23., péntek

Míra mézeskalács

Hozzávalók:
75 dkg liszt
35 dkg porcukor
5 dkg vaj vagy margarin

4 tojás

4 evőkanál méz

4 teáskanál szódabikarbóna

2 kávéskanál őrölt fahéj
1 kk őrölt szegfűszeg
csipet só

Minden hozzávalót összegyúrunk. Majd kinyújtjuk kevesebb mint 1/2 cm vékonyra, a deszkát jól lisztezzük be, hogy a formák kiszaggatásánál ne ragadjon le a tészta. 180 fokon süssünk egy pár próba darabot kb. 5-10 percig. A próbasütéskor látni, hogy mennyire barnul. Világosra kell sütni, mert a méztől hamar megbarnul, és meg is keseredik. Kettétörjük a próbadarabot és látjuk a közepén, hogy megsült-e. Ha száraz, süssük kevesebb ideig, ha nyers, vagy süssük tovább vagy magasabb hőfokon.
Mielőtt betesszük a sütőbe tojással lekenhetjük a formákat, hogy fényes legyen ill. díszíthetjük mazsolával, szeletelt mandulával, dióval. Sütőpapírra tesszük őket, egyszerre több tepsit érdemes megtölteni sütés előtt, mert a sütése nagyon haladós. Rendesen terpeszkednek sülés közben a formák, ezért nem szabad sűrűn rakni. Amikor kivesszük a forró sütőből, érdemes várni egy kicsit, mert lehet, hogy nagyon puhának tűnik a mézeskalács. Ahogy hűl, keményedik, könnyebben leszedhető a tepsiről. Aztán majd újra megpuhul.

Díszítés(máz):

1 tojásfehérje és 12 dkg porcukor
Nem kell rásütni, egy éjszaka alatt rászárad. A fehérjét átszitált porcukorral verjük fel hosszabb ideig.

Fém dobozban tároljuk, akkor nem száradnak ki. Ha véletlenül kemény lenne, a dobozba egy almát teszünk és másnapra megpuhul a mézeskalács.

2007. november 18., vasárnap

Dédi aprósütemény

Csokoládé krémmel töltött linzer aprósütemény
Hozzávalók:
52 dkg liszt
2O dkg vaj
2O dkg porcukor
kicsi sütőpor
2 cs. vaníliás cukor
2 db tojássárgája
2-4 kanál tej


Jól összegyúrjuk és 1/2 cm vastagra kinyújtjuk és kicsi pogácsa szaggatóval kiszúrjuk. Halványra sütjük (200 fokon 5-7 perc).
Krém:
1O dkg porcukor
10 dkg étcsokoládé
kicsi víz
7 dkg vaj
Csokoládét a cukorral és picike vizzel felolvasztunk, krémszerűre főzzük, ha kihűlt 7 dkg vajjal habosra keverjük. A krémmel összeragasztunk két pogácsát és kész az aprósütemény. Hosszabb ideig eltehető, 1-2 nap múlva megpuhul.

2007. november 13., kedd

Tante Valerie pogácsa

Hozzávalók:
50 dkg liszt
12,5 dkg margarin
12,5 dkg sertészsír
1 tojás
250 g tejföl
1 csomag élesztőpor
fél csomag sütőpor
só, reszelt sajt
vegeta


A recepetet Valerietől kaptam, a lányok óvónénijétől (köszönöm szépen), aki elmondása szerint ez egy bakonyi recept :-) Ebből a tésztából nemcsak pogácsát süthetünk, hanem perecet, rudat.
Az alapanyagokat összedolgozzuk, pihentetjük a tésztát, ha van időnk, majd kinyújtjuk legalább egy ujjnyira, megkenjük tojássárgájával, megszórjuk vegetával és reszelt sajttal. 200 fokon kb. 10-15 percig sütjük. Valerie rendes élesztővel ajánlotta és a reszelt sajt egy részét a tésztába is beledolgozta.

2007. november 10., szombat

Csokis muffin


Hozzávalók 12 db-hoz:
15 dkg liszt
2 tojás
15 dkg margarin
15 dkg cukor
3 evőkanál baracklekvár
1/2 csomag sütőpor
5 dkg kakaópor
5 dkg étcsoki vagy fehércsoki
12 db málna/eper/dió


Az egyik legnépszerűbb muffin recept. Finom és gyorsan elkészül.
Egy tálba a tojást, a lekvárt, a margarint és a cukrot habosra keverjük, majd hozzáadjuk a lisztet, a kakaóport, a sütőport és a durvára vágott csokidarabokat. Robotgéppel 1 percig összekeverjük, nem kell túlságosan hosszan. Kivajazott muffinformába öntjük a tésztát. Kb. 2 evőkanálnyi egy formába. A tetejére tehetünk málnát, epret, diót, de simán gyümölcs nélkül is nagyon finom. 200 fokon 15-20 percig sütjük, amikor kész kicsit hűlni hagyjuk.

2007. november 4., vasárnap

Túrós pogácsa

Hozzávalók:
(2 tepsinyi)
50 dkg liszt
50 dkg túró
50 dkg margarin/vaj
2 tojás
1 csomag sütőpor

többféle sajt a tetejére

A hozzávalókat egyszerűen összedolgozzuk, ujjnyi vastagra kinyújtjuk, tojással megkenjük a tetejét és megszórjuk 2 féle sajttal (füstölt/trapista). Kiszaggatjuk 2-3 cm átmérőjű formával. Kb. 10-15 percig sütjük magas fokozaton, gyorsan megpirul, azonnal lehet is kivenni a sütőből. Ha nincs sajtunk otthon, akkor megszórhatjuk szezámmaggal. Vigyázat! Nagyon gyorsan elfogy !